I. évad 7. rész -Javított változat

Salut emberkéim! c:

Már az eredeti résznél is elmondtam, hogy szerintem nagyon rosszra sikeredett az irományom, és most itt a következménye. Újult erővel fogok neki a 7. rész -Javított változatának. Lehet, hogy -az eleje felé- ugyanaz lesz a szöveg, ezt nézzétek el nekem. Jó olvasást!

(x, hallottátok már a fiúk új számát? Nekem nagyon bejön :3)

xoxo Evelin~

__________

**

2 hónapja, hogy nem láttam Harry Stylest. Nem csodálom, hiszen éppen egy rövidtávú turnén van, ahonnan nemsokára visszatér. Hogy honnan tudom? Kezdjük az elején. Minden tele van az ő képével... Az újságok, a tv, az internet. "A One direction hamarosan hazatér, több millió rajongóval a sarkukban"- idézem az egyik újságcikket. Már őszintén elegem van abból, ha bekapcsolom az elektromos szerkezetet, az ő képe bukkan fel, na meg a többi bandatagé.
*

A munkából tartok hazafele, ahol pont most léptettek elő. Főpincér. Remek. Kis oldaltáskámba nyúlok, majd előveszem az egyszerű telefonom.

- 10:14 - olvasom le a képernyőről. Kapkodottan rakom egyik lábam a másik után, nem szeretek ilyenkor egyedül császkálni az utcákon. Nincs messze a lakásom, ahol ideiglenesen lakom. Mindig a szüleimnél lustultam, de az túlságosan is messze van a munkahelyemhez. Nem is volt baj, amíg csak 1-2 csészét ha kivittem egész nap, viszont folyamatosan kapom a jobbnál-jobb előreléptetéseket. Régen már kora délután otthon heverésztem a kanapén, de ahogy kilépett egy huzamban 2 pincér is, fontosabb voltam a főnök számára. Többet dolgoztatott, több munkát kaptam, ennek következményére később is értem haza. Végül meguntam, hogy éjfél után vagyok otthon, ezért kibéreltem egy kisebb lakást a munkámtól 1 saroknyira, így nem kell annyit sétálni, viszont többet kapok a lépcsőkből, és jegyezzük meg, utálom a lépcsőket, és utálni is fogom...

Egy sötétebb utcán haladok át, ahol alig ég pár lámpa. Félek, ez nem kétséges. Meglátok pár fiatalt, akik a régi parkban heverésznek a füvön, és néha nagy röhögésbe kezdenek, mikor körbe ingatják a fejüket, a fene se tudja miért. Gyors sétába kapcsolok, amint rájövök, hogy az egyikőjük elég feltűnően kiszemelt. Végigmér, s mint aki most látott először lányt, vad fütyülésbe kezd. Már szinte futok, amikor az egyikük feláll, és lassú, lomha léptekkel közeledik felém.
Befordulok egy kisebb utcára, ahol egy lélek sincs. Lassan, félelemtől telve fordulok meg, és keresem követőmet. Megállok a keskeny járdán, és össze-vissza forgatom a szemem, hogy megtaláljam, ehelyett két vaskos kar fonódik vékony kezeimre, és maga felé fordít. Egy nálam két fejjel magasabb, barna hajú, és szemű fiú áll előttem. Megfagy bennem a vér, ahogy elég feltűnően végigpásztázza szeme az egész testem. Bárcsak... valaki megvédene, vagy elkergetné. Valaki aki miatt nem kerülnék ilyen helyzetbe, és nem kéne attól félnem, hogy most megerőszakol-e. A lábam remeg, lassan összesek. Hirtelen megrántja törékeny testem, és behúz egy pár méterrel mellettünk lévő sikátorba. Már tudom, hogy nem fogom ép pörrel megúszni ezt az estét.
Erősen a falnak nyom, és kegyelmet nem ismerve, neki esik nyakamnak, szívja, harapdálja, aminek egy ideig nyoma marad. Hogy fogok én így dolgozni menni? Lehordanak cafkának, vagy mit tudom én, hogy nincs barátom, mégis más fiúkkal lófrálok esténként az utcán.
- Mi a neved, szívem? - suttogja nyakamba. Próbálok kapálózni, kevés sikerrel. Karjai, kezeimről egyre lentebb haladnak, míg elér pólóm aljáig. Ütök-verek minden végtagommal, de erősebb nálam, túlságosan is a falnak taszít. Valahogy meg kell szabadulnom, nem fogom ilyen "nevenincs" embernek adni a szüzességem. Még Harry is jobb lenne, az ő nevét legalább tudom... Jó, inkább az előttem ágaskodó hegyomlásra kéne figyeljek, és minden gondolatommal arra kéne koncentráljak, hogy hogyan tudnék kiszabadulni.
Megint egy nagyobb lökést sújtok rá, ami nekem már egy olimpiai számmal is felér, de neki meg se kottyan... Remek.
-Azt kérdeztem, mi a neved?- emeli egy oktávval fentebb hangját, amire megrezzenek.
- A-a-amy... - dadogom el a szavakat. Nem, nem és nem! Eszem ágában sincs egy sikátorban odaadni a szüzességem, akármennyire is követelőző. Távolodni kezd nyakamtól, ami nekem tökéletes időzítés, egy nagyobb levegővétel után, megleng a lábam, és egyenesen a legféltettebb pontot rúgom meg. Kezei eltávolodnak derekamról, a fájó pontra irányulnak, és egy kisebb nyögéssel lerogy a földre, aztán felnéz rám. Kegyelmet nem ismerve rúgom meg újra, viszont mostanra már csak hasát érem.
Egy kis időt még elszórakozok, majd hallom, hogy nem messze pár fiatal elkezd hangosan röhögcsélni, amire felkapom fejem, és abbahagyom a fiú kínzását. Sietősre veszem lábaim, majd a sikátor elejébe kezdek kocogni. Visszapillantok, azzal a gyanúval, hogy felállt és követ, viszont e cselekedetet meg sem tudja közelíteni, még mindig a földön fekszik, összehúzott lábakkal, behúzott fejjel. Nem nézem sokáig, hiszen meg sem mozdul, ezzel bebiztosítva menekülésem. Kiérek a kicsi utcából, és a táskámhoz nyúlva -amit természetesen még az elején leejtettem a földre- újra visszanézek zaklatómra. Ugyanúgy a földet csókolja, meg sem moccan, de attól a szája még mozog, elkezd kiabálni nekem, az éjszaka közepén... Bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám.
- Ezt még megbánod te *Szajha!* Azt hiszed, hogy ennyivel el van intézve a dolog? Akkor is megleszel nekem - Halkítja le a végét, és újra összebugyolálja magát. A jobb oldalamra fordulok, és egy kis tájékozódás után, gyors sétába kezdek az ideiglenes lakásom felé.

Egy ideig babrálok a kulcscsomóval, de sikerül bejutnom. Rendesen bezárom magam mögött az ajtót, majd nekidőlök, és hangosan szuszogni kezdek, hogy ne fogjon el a keserves sírás. Ilyen nem történhet velem, sem ma, se semmikor. Biztos csak álmodok, majd felkelek és örömmel megyek dolgozni, és jövök haza. Belecsípek húsomba, hogy megbizonyosodjak, de semmi. Újra, és újra megcsinálom, de még mindig itt vagyok, ebben a rémálomban.
A karom már piros, az arcom lassan felrobban, de még mindig bámulok a semmibe, és azon gondolkodom, hogy: Miért én? Az igaz, hogy nem történt meg, de ha... ha gyenge lettem volna, vagy nem használom ki az alkalmat, akkor ottmaradok, és megerőszakol. Nem akarom ezt, ha kell felmondok, hiszen azt mondta, hogy még nincs vége... Többet nem merek végigmenni azon az utcán. Viszont mostanra már tudom, hogy félnem kell. Félnem kell attól, hogy újra meglássam, és fussak előle, de nem élhetek így. Mégis mit csináljak?
Hangos sírással csúszok le az ajtó mentén, és azon gondolkodom; Van e ebből kiút?

Erős fény hatol a retinámba, amin hunyorognom kell. Lassan, de biztosan ülök fel, immáron az ágyamból, és ásítok nagyokat. Beletúrok kócos hajamba, majd az éjjeliszekrényemen tartott órámra pillantok, és amint meglátom, olyan gyorsan kelek fel, mint még soha.
- Basszus! el fogok késni! - húzom el az "i"- betűt, miközben babaktatok a fürdőbe, majd a kócomat csatolom fel a fejem búbjára, és már vetkőzök is. Beállok a meleget nyújtó kabinba, és amilyen gyorsan csak tudok, megfürdök.
Sietősen öltözök fel egy kényelmes nyári ruhába, mivel csak egy kötényt kell felvenni munkaidőben, így csak azt szablyák meg, hogy ne egy báli ruhában állítsunk be. (A ruhát a fantáziátokra bízom! Szerk.)
Fogom a táskám és a kulcsaim, és egy gyors zárás után, hangos léptekkel futok le a lépcsőn. És ilyenkor örülök, hogy a legfelső emeleten lakom. Hurrá...
A bolt ajtaját, szinte kitöröm, olyan gyorsasággal haladok befelé. Néhány asztalnak nekimentem, sebaj. Áthaladok a konyhán, aztán pedig a külön részlegbe. A kötényemet nyakamba akasztom, majd derekam köré kötöm, a táskámat pedig berakom az erre tartott szekrénybe, a hajam viszont azóta a fejem tetején van egy rosszul sikerült kontyban, tehát nem minden tökéletes.
Nyitódik az ajtó, és az egyik kollégám, Carol lép be rajta, kíváncsi arccal. (Úgy szint rátok bízom, hogy hogyan néz ki az "Új lány". Szerk.) Lassan odaoson hozzám, majd próbál megijeszteni, de semmi esélye sincs ilyen téren, azonban a sportban már jobban. Carol 4 évig úszott, és nagyon tehetséges volt, de egy baleset után, -amiről senki sem tud, hogy mi is történt pontosan- véglegesen abbahagyta. Nem egy atomfizikus, de megérti amit mondunk neki, és fantasztikus pincér. Amikor kiszolgál, mintha egy másik lányt látnék, egy elbűvölően bájos, okos, és kedvderítő embert, akit csak is egy mondat vezérel: A vendég az első.
- Nem keresett a főnök? - suttogtam hozzá, mintha bárki is meghallaná. Kinyögött valami nemleges választ, de láttam rajta, hogy majd' szét robban, annyira szeretne kérdezni valamit.
- Mond, mert még a végén itt durransz ki - forgatom meg szemeim, és várom értelmetlen kérdését.
- Úgy látom tegnap este bepasiztál. Ki a szerencsés? Na, mond el! - kezdett el nyafogni nekem. Igen, ez Carol.
- Mégis miből gondolod? - próbálok nem utalni arra, hogy majdnem megtörtént mondanivalója.
- Az első észrevételem: Egy kapucnis, napszemüveges fiú keresett itt egy "Amy" nevű lányt. A második, hogy egy eléggé nagy folt van a nyakadon, amit biztos, hogy egy fiú hagyott ott... Vagy egy lány... - torzítja el a fejét, majd visszavált, arra a tipikus "Mond meg a válasz" fejre. - Plusz, jobb, ha megjegyzem, hogy külső alapján nem rossz fiút választottál - neveti el magát, viszont én még mindig nem tudok. Az első mondatnál lefagytam, hiszen az este azt monda, hogy még nincs vége. Uram isten, honnan tudja, hogy hol dolgozom? Nem hiszem, hogy kémkedett utánam, vagy talán követett?
- Carol! Itt van most is az a fiú? - vágok bele halandzsájába, amire csak biccent, hogy kövessem, és elindul az ajtó felé. Kiérünk a személyzeti helyiségből, és kilépek az asztalok világába. Néhány vendég felfigyel, amire én is kapom a fejem, mindegyik embert alaposan végigmérem, majd megakad a szemem egy leírásnak pontos fiún, akin viszont nincs szemüveg. Észreveszi, hogy bámulom, és rögtön visszaveszi a szemüveget, amit csak dühösségemmel viszonozok. Megpillantok mögötte egy kinézetre kedves lányt, akin csak egy napszemüveg van, mégis kiszúrom, hogy biztos a mostani barátnője.
- Uhh... Bocsi, azt hittem, hogy... tudod... Sajnálom Amy - süti le a szemeit a mellettem lévő agyzsibbasztó.
- Én sajnálom Carol, hogy ezt látnod kell - felveti a fejét, és fura szemekkel bámul, de tudom mit mondtam, és komolyan gondoltam.
A pult mögül lép ki egy velem egy korosztályú fiú, Jack. Kedves, okos fiú, de nem az estem, viszont prédának pont jó lesz. Egy kisebb tálcát tart a kezében, ami pont jól jön nekem.
Megfogom nyakánál az ingét, és magamhoz rántom, amire a kezében lévő rendelés a földön landol, pont ahogy terveztem. Felfigyel az összes vendég, köztük Ő is. Gonosz vigyor kúszik arcomra, amit egy ideig nem vakarhatják le. Nem vagyok ilyen lány, de most muszáj volt vele éreztetnem, hogy mennyire érdekel, hogy hagyjon végre békén. Jack az elején még tiltja a csókot, de a végén, már ő irányít. Nem sokat csókolóztam életembe, sőt... Uram isten! Az első csókom egy pincérrel volt. Teljesen kiment a fejemből, de most nem ez a legfontosabb dolog. Legalább valami "Extra" is van benne, név szerint, hogy mindenki minket bámul. Mindenki! Eltávolodok a fiútól, aki csak egy mosollyal zárja romantikánkat, de most nem nagyon érdekel Jack, szemem rögtön a másik személy után koslat, amiért csináltam ezt az egészet. Hirtelen tapsot hallok, és még többet, majd körülöttük az összes vendég hasonlóan jár. Egy kisebb puszit nyom a bal arcféltekemre. Érzem, hogy az összes vér az arcomba száll, hiszen nem akarok többet tőle.
Jack keze a derekamon pihen, majd valaki levakarja onnan, és maga felé fordít. Vaskos karjai felemelnek, és vállára hajtanak. Immáron a baktató fiú vaskos karjai közt hever a lábam, a fejem pedig az övé mellett. A tapsoló tömeg felé fordít, akik eléggé furán bámulnak, hiszen elég bizarr dolog történik, aminek az értelmét csak én, és a cipelőm tudja.
Kivisz a kávézóból, majd egy kicsit továbbsétál, hogy ne lehessen látni minket az épületből, és letesz. Lassan ereszkedek vissza talpaimra, de rögtön keresztbe teszem karjaimat melleim körül, és bágyadt arccal a távolt kezdem el vizslatni.
- Mégis mire volt ez jó? Hm? - kezd el kapálózni kezeivel, és felhúzza homlokát.
- Megérdemelted... És még te mondtad a kórházban, hogy bízzak benned! Képzeld, így képtelenség, ha a saját munkahelyemre egy újonnan szerzett barátnőddel jössz - céloztam arra a lányra, aki mellette ült, és teát iszogatott. Kínjában elneveti magát, de úgy, hogy a szemüvegét is le kell vennie, sírás gyanánt.
- Nem vicces - dünnyögöm orrom alatt, de folytatja nevetését.
- Azt hitted, hogy ő a barátnőm? Még, hogy a barátnőm... Annál sokkal több! Ő a húgom Gemma! - arcon csapott a felismerés, és az igazság. Értelmetlennek tartom, hogy elcsattantottam az első csókom, hogy kiakadtam Harry-re. Most mit csináljak? Kérjek bocsánatot? Na azt már nem... Viharozzak el szó nélkül?

Nos... Emberkéim, remélem elég hosszúra sikeredett.

Azért hoztam ilyen későn, (a) mert próbáltam minél részletesebbre írni, (b) volt egy kis ujj balesetem is. Remélem nem baj, hogy kivettem belőle a 18+-os részt, de kaptok majd egy másikat.

Álmodjatok szivárványosat!

xoxo Evelin~