I. évad 9. rész

Hey-ho!

Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok erre a 9. részre... Borzasztó, hogy mennyit kell tanulnom/tanulnunk. Igen, még csak általános 7. osztályba járok, de már itt annyit kell magolni, hogy a hajam égnek áll. Első héten már kaptunk egy verset tanulásra, aztán miután felmondtuk, jött a következő. Erre a hétre is kaptam egy irodalom tételt, egy matekot, és egy verset. Na meg a kémia... És a biosz. Ó, és a német. Na de, egy mondatba összefoglalva alig van időm, a részeket általában a vázlatos füzetembe firkálom, minden este, lefekvés előtt. Nekem ilyenkor van a legtöbb ihlet a fejembe, meg különös okból rajz órákon :D Mindegy is, nem untatlak titeket a lustaságom következményéből, jöjjön hát, az a várva várt 9. rész! c: Jó olvasást!

xoxo Evelin~

__________

- A smink pipa, a ruhám bársonyosan simul testemhez, már csak tűlevelű hajam maradt ki a sorból - fordulok barátnőm felé, aki elismeréssel a szemében pásztázza arcom, testem egyaránt. Ha nem ismerném, váltig állítanám, hogy valami rossz dolgot akar velem művelni.

- El kell ismernem, hogy Harrynek jó ízlése van! - neveti el magát, amit csak egy oldalas mosollyal zárok. A kis kézi órámra pillantok, és már fordulok is vissza pipere tükröm elé, ugyanis 1 órám van, hogy odaérjek a fél egoista göndörhöz. A címet elnézve elég messze lakik, talán egy hotelre tudok tippelni. A 11.-en... Szuper.

- Kate! Ne csak állj ott! Segíts, kérlek! - kezdek el babrálni rakoncátlan tincseimmel.  Rögtön veszi a lapot, minden nem hajászati cuccot 3 méterrel eltol környezetéből, ezáltal egy jókora területre tesz szert. Nos, igen, ez az én barátnőm.

*

Minden tökéletes, már csak a csuka hiányzik a lábamról, ami rendkívül furfangos elmémnek köszönhetően egy szandál féleség lesz. Igen, ez mind szép és jó, csak a valóságban kéne gondolkodni. Egy ünnepélyes, tiszta cipőm van, az is magassarkú. Sebaj, majd Harry felé liftezek. Haverinámtól elköszönve, rohanok ki a lépcső elé, ugyanis itt sajna nincs semmiféle modern szállító szerkezet. Késő bánat, úgyis csak 3 emelet, nem árt egy kis test mozgás.

*3 emelettel később*

- Oké, talán mégis csak nem magassarkút kellett volna választanom - lihegem az ajtófélfának dőlve, félig a recepciósnak dünnyögve, aki elég furán néz rám.

- Mi van? Még soha nem látott egy magában beszélő, fáradt asszonyt? - csuklik el hangom a mondat végére. Te jó isten... Hogy lehetek ilyen bunkó? Mégis mióta vagyok ilyen segg fej? Érzem, ahogy a duzzadó vér felgyülemlik arcomon, csakis azon vagyok, hogy minél gyorsabban lelépjek innen. Gondolom ezt nem fogja egy könnyen elfelejteni...

Sarkamnál megigazítva a botladozó cipőt indulok neki, immáron másodszorra, a pírban égett arcommal. A sarokra kiállva integetek az összes előttem elhaladó sárgára festett kocsinak, ám azok még jobban rátaposnak a gázra. Hah, ilyen az én szerencsém.

Egy busz halad el előttem, amin hőn szeretett, közelről megismert bandám képe szerepel. Na, ha ezt Harry látná...

Szemem egy idő után megunja a One Direction oldalú buszt, és valami neki kedvezőbbet keresve kis órámra téved. Fél órám van, hogy odaérjek! Még fogok egy rohadt taxit, abba beletelik vagy 20 pec, és az út maga fél óra. Na, most légy okos Amy! Gondolkodj... Gondolkodj!

Ajtó nyikorgást hallok, ami az orrom előtt zajlik. Sárga hintóm puffog előttem, amiről azt hittem, megszerezhetetlen. Nos igen, az ujjaim azóta az út felett lógtak jelezve, hogy kell egy fuvar.

Boldogan csusszanok be a hátsó ülésre, és aranyosan köszönök a sofőrnek. A táskából előkotorászom a dedikált cetlit, és bediktálom a címet. A motor búgni kezd, jelezve, hogy elindultunk. Az ablakos ajtónak dőlve próbálok  mélyen a gondolataimba bajlódni, de csakis egy kérdés fogja meg észjárásom: "Biztos akarom én ezt?"

Mármint oké, nem hagyhatom fa képnél, és a sok bíbelődés, sietség annyiba lenne, de akkor is. Mi van, ha ellopja a szívem? Ha megszeretem? Nem akarok a vakuk rabja lenni, nem akarok egy olyan lány lenni, akit lányok milliói utálnak, irigyelnek. Megér nekem ennyi erőfeszítést? Erre még rohadtul nem gondoltam...

A környék ismerőssé válik. Intek hintósomnak, hogy álljon meg, innen csak oda találok, ráadásul nem kell annyit fizetni a fuvarért. Táskámat előnybe helyezve próbálok valami fizető eszközt keresni, esélyesen. Előkotrom a piros vászon tárcát, és a kért pénzt a sofőr kezébe csúsztatom. Elégedetten bólint. Remélem is! Kinyitom a sárga kocsi ajtaját, és lábaimat az aszfalttal párosítom. Lassan csukom be magam után a hintó ajtaját, és ugyanilyen tempóban indulok el a rideg utcán.

Nosztalgikusan gondolkodok el ismét, és kitalált képeket vetítek le fejemben arról, hogy mégis milyen lenne, ha megszeretném a göndörkét. Na igen, én ezeken az "álom képeken" csak a vakut, a szidó leveleket, és a paplanon elterülő énemet látom, ahogy a mellette lévő ürességet próbálja pótolni. Azért vegyük a jó oldalát is. Lesz egy ember, aki szeret, és mellettem van, ami még mindig nem biztos tény. Újra felteszem magamnak a kérdést: "Megéri?"
Ha 20 métert gyalogolok még, akkor az életem megváltozik. Vagy szeretni fogok egy kedves, aranyos, szívdöglesztő fiút; vagy pedig viszonzatlan szerelmet fogok táplálni egy bunkó, egoista, szívdöglesztő sráccal.
Na, Amy itt a lehetőség! Krém színű, számozott ajtaja előtt ágaskodok, a kezem a levegőben, kopogás gyanánt. Bütykeim akaratom ellenére sem lengenek meg a választott irányba, márpedig máshogy nem tudok neki jelezni, hogy itt vagyok. Fejemmel a földet pásztázom, úgy látszik szemem nagyon megkedvelte a most rajtam levő magassarkút. Pilláim körül egy kósza, érthetetlen könnycsepp talál utat magának.
Ennyire megszerettem volna?

Na nem... Ezt még én sem gondolom komolyan... Amy Sisti-t nem lehet ily könnyedén becsapni! Erősen vágom az ajtóhoz kezemet, majd újra, és újra. Semmi zaj, se mozgás. Becsapott...

Lábaim meglengenek, ám az ellenkező irányba, egyenesen a drágalátos liftem felé. Könnyedén nyomom meg a hívó gombot, ami egy pittyegés után jelez is, hogy elindult értem. Gondolhattam volna, hogy valamikor, valamilyen módon meg fog viccelni, de, hogy még egy újonnan vett ruha után is ezt tegye? Paraszt.
A lift ajtaja egy enyhe nyikorgás után kinyílik, majd szabad utat adva nekem áll le teljes működése. Bizonytalanul állok, immáron a mozgó szoba belsejében. Egyszerűen nem tudok mit csinálni... Bárcsak eltűnnék a föld felszínéről, vagy tudom is én, csak ne lennék ilyen helyzetben.
A földszinten vagyok, ahonnan pár lépés választ el csak a szabadulásomtól. Kilépek, és a folyosón lomha, turbó csiga gyorsasággal kezdek el vánszorogni. Az agyam folyamatosan kattog, ugyanazon a kérdésem, amit fölösleges megismételnem. Még jó, hogy a recepciós nő nem szólít le, hogy mégis mi zörög? Elég idiótán néznék ki, ha azt válaszolnám, hogy "Az agyam", de másképpen mit is mondhatnék? Hazudnék? Elég hazugságot kaptam már, nem igaz?
A pult mellett pár fotel van téve, gondolom azoknak, akik elfáradtak, vagy éppen részegek. Mostanra már ezeken a kényelmes üléseken heverek, a csörgő, nyikorgó eszemmel. Minden tőlem tehetőt megtettem. Időben érkeztem -jó, 6 perc semmit sem számít!-, felvettem azt a ruhát amit adott, oda jöttem ahova kellett. Csakis te basztad el Harry. Oda az esélyed, sajnálom. A randi az randi, nem pedig egy rakás vicc! "Életem első randija, ami nem történt meg." Na igen, meg van, hogy hogyan fogom mesélni majd a gyerekeimnek. Már ha lesznek, mert ha minden fiú ilyen akkor nekem aztán egyik paraszt sem kell!
Erőt véve lusta tagjaimba, feltápászkodok az ülésemről, és a dupla ajtós kijáratot választom menekülésemnek. Megállok, és kitekintek üvegén, Szakad az eső. Remek. Kezemmel erősen megmarkolom a kilincset, és nagyot lökve azon állok ki a szakadozó felhőzet alá. Mögöttem automatikusan becsukódik a kapu, amiről rögtön az jut az eszembe, hogy nekem is kell ilyen otthonra.
Fejemet jobbra, illetve balra csóválom, ami nekem a tájékozódás első jele. Testem a baloldali irányt választja hazatérésnek, logikusan, hiszen arról jöttem.
Fejem magassarkúmat kémleli, csapzott, vizes hajam pedig lomhán hull homlokomra (Látszik, hogy itt több ihlettel tértem vissza :D Szerk.). Talpamat erősen csapom a talajhoz, ezáltal az összes ott lévő víz a lábbelim oldalán végezte. Sebaj, egyszer van ilyen ratyi hangulatom. Érzem, ahogy a smink szétfolyik az arcomon, a könnyeim, és az eső hatására, ezért, hogy még rosszabbul nézzek ki, csupasz felkarommal letörlöm arcom. Kezem immáron feketén csillog, de nem sokáig, az eső lassan azt is elmossa. Felnézek az égre, és csak szidni tudom magamat.
- Most komolyan... Muszáj volt neked is hazudnod? Hogy még jobban megfájdítsd a szívem? - köpöm szavaimat saját magamhoz. És még én vagyok felháborodva, amikor valaki bolondnak tart. Pilláim visszaállnak a rendes pozícióba, az utat szemlélem, ahol egy ismerős alak sétál velem szemben. Kocogva teszi meg a távot, szinte már fut felém, ám feje a földet kémleli, kapucni van a fején, gondolom, hogy el ne ázzon a haja. Szemeit lassan rám emeli, amin ő is megtorpan, de engem biztos nem tud felülmúlni.
A göndör fürtjei ázottan tapadnak homlokára, de arca, és szeme nem változott. Ugyanazokkal az írisz szempárokkal pásztázza testem, és könnyedén féloldalasan sétálni kezd felém. Nem mosolyog, amin meglepődök, de ijedtségem kezd halványulni, amint mellém ér, és a fülembe kezd suttogni.
- Azt hitted, hogy megúszhatod ezt az estét? Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! - neveti el magát a mondat végére, és bár legszívesebben most arcon vágnám, mégis mosolyt csal az arcomra. Ezek szerint nem felejtett el, vagy éppen nem heccnek szánta ezt az estét. Valamiért örülök ennek a hírnek legbelül.
Kezeimet összekulcsolja az övéivel, és a hotel felé kezd szintén húzni. Komolyan, már harmadotthonom lett az a szálloda...

__________

Tudom, tudom... nagyon rövidke lett, de egy új résszel szeretném folytatni a randit, tiszta lappal. Nekem mától már szünetem van, mert beteg vagyok -Oh, istenem köszönöm, hogy komoly hasi problémákkal áldottál meg, kiskoromtól kezdve. Ámen- ezért a két héthez szerencsémre még egy nap hozzá lett tolva :'D Szóval, remélem elnyerte a tetszéseteket!

xoxo Evelin~